péntek

KOMFORTZÓNÁN KÍVÜL

Nemrég a könyvesbloggereknél végigszaladt a téma, hogy milyen érzés kilépni az olvasói komfortzónából, olyan művekkel ismerkedni, amik nem a kedvenc, megszokott és bevált műfajokból, kategóriákból, szerzőktől származnak. Tanulságos ezeket a vallomásokat olvasni, különösen mert én íróként léptem ki - egy jókora lépéssel, sőt ugrással - az ún. komfortzónámból a legutóbbi regényben, és vannak félelmeim a fogadtatással kapcsolatban.

Azt vettem ugyanis észre, hogy a Dávid Veron-sorozat olvasótáborának egy meglehetős hányada zokon veszi, ha kissé más formát ölt vagy hangnemet üt meg egy folytatás, mint amit a sorozat előző darabja(i). A Veron-sorozat legutóbbi részében, Az arany cimbalomban ez történt, még úgy is, hogy nekem nem volt szándékomban erősen eltérni a sorozat hagyományaitól, és változatlanul az eddigi legjobban megírt munkámnak tartom. Mindenesetre többen szóvá tették, hogy a tapasztalt változások csalódást okoztak nekik. Amivel természetesen semmi gond, mindenki úgy olvas és alakít ki véleményt, ahogy neki tetszik.

Annyiban viszont ijesztő a fönti észlelet, hogy vajon mi várható, ha valami egészen mással jövök legközelebb. Teljesen új olvasótábort kell toborozni? Ha rólam van szó, a szerző neve egyáltalán nem számít? Persze sokat nem tehetek az ügyben, én ugyanis azt és úgy írtam meg, amit és ahogy meg akartam írni, és ezúttal is beleadtam mindent.

A júniusban befejezett, "komfortzónán túli" kéziratról annyit, hogy a műfaj ezúttal is krimi (esetleg lazábban "bűnügyi irodalom"), csakhogy a történet ezúttal kortárs miliőben, a mai Budapesten játszódik. A főhős, a stílus, a nézőpont meredeken* eltér a Veron-regényekben megszokottól, és ez, biztos vagyok benne, néhány kitartó olvasómnak meghökkentő, sőt ellenszenves lesz. Öt bírálónak küldtem el a kéziratot első körben (nem rokonok, és nem is tartoznak pénzzel, mi több, nem is fizettem nekik!), eddig egy visszajelzés érkezett, az meglehetősen biztató, de legalábbis megnyugtató.

És te hogy állsz az olvasói/írói komfortzónáddal?



*Annyira meredeken más, hogy fölvetődött a szerzői álnév (természetesen férfi, esetleg még angolszász is) ötlete is. Poénból persze.

hétfő

Gyilkos tehetségkutató a királyi udvarban

Az idei Margó Fesztiválon sajátos gyilkososat játszottunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a hét főbűn témájára. Én lettem a kevélység (nyilván véletlenül). Íme, ez lett a végeredmény:

http://konyves.blog.hu/2015/07/06/gyilkos_tehetsegkutato_a_kiralyi_udvarban