kedd

A jó történetek (és egy befejezett kézirat) évét kívánom

...és persze egy csomó minden mást is, bár ez csak feltételezés, mert a határidők sokkal jobban nyomasztanak annál, hogy mindenféle kívánság- és egyéb listákról ábrándozzak.

Állandó kívánságom még a föntiek mellett, hogy ne álljunk ellent a sodródásnak (hívhatod őket kanyaroknak, nyitott fülnek-szemnek vagy lehetőségeknek is), mert a sodródás a kiszámítottság, megfontoltság és mindenekelőtt az unalom egyik leghatásosabb ellenszere. Nem Coelho szerint :)



szerda

Az angyalok földje meg a bicikli - novella

Notórius műfaji besorolók urban fantasy-nek bélyegeznék, de mivel Angyalföldről van szó, szerintem inkább proletárfantasy, ha már.
(A linkre kattintva, a Scribden szembarátabb méretben is olvashatod, különösen, ha ráböksz a Full View gombra az oldal tetején.)





hétfő

Agave krimik első fejezetei meghangosítva

A mai, utolsó feladvánnyal véget ért a 23 napos játék, aminek a lényege az volt, hogy az elhangzott részlet alapján kitaláld, melyik könyv elejéről van szó. (A neveket általában Mikulásra hamisítottam, hogy ne legyen olyan könnyű.)

Az 1-2 perces hangosfeladványokat lejátszólistába gyűjtöttem, úgyhogy ha netán egyszer nem tudod, mit olvass, hallgass bele, hátha kedvet kapsz valamelyik regényhez.

2013 kedvenc könyve

A Próza Nostra mindenféle betűvetőt faggatott ebben az ügyben, ma én kerültem sorra. És persze, hogy krimiről van szó.
Ezt írtam:

„– Előre kell bocsátanom valamit, még azon az áron is, hogy tahónak gondol – folytatta a nem lovag, amint helyet foglalt. – Én amikor beszélek, nem eszem. Következésképpen, ha eszem, nem beszélek.
– Isten hozta a klubban – válaszolta Montalbano, és megkönnyebbülten felsóhajtott.”
Andrea Camilleri: Az uzsonnatolvaj

2013 legolvasottabb könyveit valójában 2012-ben fedeztem föl, amikor a Hármas könyvelés című könyves podcast műsorvezetőinek túláradóan lelkes élménybeszámolóit hallgattam egy Andrea Camilleri nevű fazonról. A mondott fazon már igen éltes, és eleddig nem kevesebb, mint 22 darab regényt kanyarított egy Montalbano nevű szicíliai rendőrnyomozó köré. Az ajánlás és az első élmények hatására heteken belül összevadásztam a magyarul elérhető Montalbanókat, ami nem könnyű, mert vagy csóró kiárusításokon vagy némely antikváriumban lehet csak rájuk akadni.

A hallgatag, morózus, nagyevő és nagyúszó Salvo Montalbano, akiről, mint kiderült, az olaszok közben helyre tévésorozatot is rittyentettek, az idei évem sztenderd ágyközeli ismerőse volt. Majd minden este kezembe került a regények közül valamelyik, nyáron azért, mert forróság volt, és ilyenkor külön boldogság Montalbano tengerparti verandáján sertepertélni; télen meg azért, mert… nagyjából ugyanezért, tavasszal és ősszel meg azért, mert csak. Mert jól esik azt képzelni, hogy a morgós, darabos humorérzékű Montalbano valahol tényleg ott jön-megy a Vigáta nevű, képzelt szicíliai városban, igyekszik kikerülni a maffia cselvetéseit, szívósan utánamenni a nem fontos emberek megnyomorítóinak, ugráltatni színes egyéniségekből álló beosztottjait, megúszni bármilyen magánéleti felelősséget, és mindeközben nyálcsorgató ebédeket és vacsorákat a gyomrába emelni. És mialatt a Maigret-rajongók azonnal beszerzik a Camilleri-regényeket, én csöndben fohászkodom a vigátaiak Szent Calogerójához, hogy valamelyik magyar kiadó vegye már a bátorságot a Montalbano-regényözön folytatásához.

Rádiós etyepetyelepetye

Pár hete voltam egy rádiós műsorban, és most mellékelem a beszélgetés vágott anyagát.

Előre szólok, a műsorvezető egy volt kollégám, akivel évekig voltunk padtársak, ennek köszönhetően a csacsogás 500%-kal lazább, mint a szokásos megjelenéseim, és sajnos ad némi képet arról is, mennyire vagyok pofátlan, ugyanakkor tenyérbe mászó, ha a természetes közegemben vagyok :)


szerda

Öt plusz egy az éves könyvfalásból

A molyos lista szerint idén tizenöttel kevesebb könyvet olvastam, mint tavaly (53 a 68 ellen), de ettől nem esem kétségbe, főleg azért, mert nem neveztem be semmilyen műveltségi vagy gyorsolvasási vetélkedőre, másrészt idén kevesebb volt a képregény, több az átlag ötszáz oldalas monstrum (köztük egy valódi Monstrum is, haha), úgyhogy oldalszámban nem lenne ilyen látványos a különbség. Az évnek amúgy sincs még vége, de ami maradt, az már leginkább írással telik majd, most is épp ottfelejtettem Kökényné Lizi nénit az ókanizsai városháza folyosóján, és aggódom, mi lesz vele, úgyhogy ez nem lesz egy bőbeszédű poszt.

Az olvasmánylistára csak elvétve szoktam fölvezetni a szakirodalmi és anyaggyűjtő kalandozásaimat (különben már mindenki tudná, ki a gyilkos, hát nyilván a komornyik!), ezért is csak a regényekből adok itt közre egy 5+1-es válogatást, előre is megjegyezve, hogy régen (tavaly) minden jobb volt, különösen a szépirodalmi termés, idén valahogy kevés olyan próza akadt a kezembe, ami igazán tetszett volna. Ehhez tudniillik nem elég a folyékony vagy technikás szöveg, netán az eredeti ötletek vagy nézőpontok, kell lennie valamilyen személyes kapcsolódási pontnak, egy résnek az életemben - szó se róla, van ott rés elég, épp csak nem visz ki az ablakon a cúg -, ahová belepasszintható az adott darab, és ebből a fajtából alig jöttek szembe. Persze úgy általában egy rakás remek történettel találkoztam, főleg ami a krimiket vagy az amúgy is körbeugrált szerzőket (Le Carré, Simenon) illeti, csak 1-2 papírköteg akadt, amit inkább a sarokba vágtam volna, nevezhetnénk ezt mázlinak, de az ok inkább a megfontoltan válogató (más nézetben: kockázat felé nem túl bátran hajló) kéz (mármint az enyém).

A sorrend nem rangsor.

David Mitchell: Felhőatlasz
Bravúros (talán túlságosan is, a nagyszerkezet rovására) matrjoskás ötletcsomag, stílus- és műfajválogatás, érdekes történetek, eredeti elbeszélői hangok, egy valódi regény omnibusz. A csodálatom inkább a szerzőnek szól, mint a könyvnek, a csodálat viszont akkora, hogy a filmre már nem is voltam kíváncsi, viszont ha nincs a film, nem olvasom el a könyvet.
Azoknak, akik nem csak kikapcsolódást akarnak a könyvtől. (De azért még egyáltalán nem mélyvíz.)

Scott Turow: Ártatlan
Törtem a fejem, hogy az Ártatlanságra ítélve vagy az Ártatlan kerüljön inkább ide (mindkettő kézhez ragadós, hajnalig le nem tevős sztori volt), mivel azonban Turow doktornak sikerült a második felvonásban ugyanabból az alaphelyzetből (ez is egy merész választás) ugyanolyan trükkös történetet ácsolni, ráadásul tapasztaltabban, még árnyaltabb jellemekkel, az Ártatlan kerül ide.
Azoknak, akik egy gyorsan suhanó, izgalmas, mégsem lapos amerikai krimit-thrillert olvasnának. Előtte azért olvasd el az Ártatlanságra ítélvét.
A molyos értékelésem:
Rusty Sabich kétszer lépne ugyanabba a folyóba, csakhogy a következmények most nem lesznek ugyanazok, hiszen az előző eset óta 20 év telt el. Van, aki változott azóta, van, aki nem, és ez a körülmény a befejező pillanatig újraírhatóvá teszi az induló esemény utólagos rekonstrukcióját. Turow újfent izgalmas történetbe csomagolta a kérdést, hogy mit jelent egy család számára, ha tagjai évtizedekig pár időzítettbomba-titkon ülve élnek.

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Na, hát ez volt idén nekem az ún. szépirodalom.
Azoknak, akik nem bánják, ha egy regényt nem lehet lenyelni egy nap alatt, és szívesen elcsócsálják 50-100 oldalanként; illetve nem riadnak meg az átlagosnál kb. 3 fokozattal bonyolultabb (könnyen megszokható) nyelvezettől. (Nemtom, mi ennek a mértékegysége, 3 kazinczy?) Ja, és kedves Kalligram, elvásott volna a nyomdagép, ha olvasható betűmérettel és sortávval tördelődik a könyv?
A Molyon így csöppentem el:
Kivételes olvasmányélmény. Úgy nagylelkű az olvasóhoz, hogy közben egy centit sem enged az igényességből. Több szempontból is bravúros: egyrészt képes úgy beszélni Trianonról, testről és szerelemről, hogy egy pillanatig sem kínos vagy nevetséges, másrészt (az előbbivel összefüggésben) a mesterségesen antikolt nyelvezet olyan gyomrosokat ad a gyors olvasáshoz és cinikus/pesszimista világú történetekhez szokott olvasónak, hogy közben visongani kell a gyönyörűségtől: lám, lám, ezt tudja a magyar nyelv (no meg a szerző).

Max Brooks: World War Z – Zombiháború
"Még csak mooost?", igen, ÉS?!
Ezt se olvasom el, ha nincs a film (ami mérsékelten jött be). Sok szót nem is pazarolnék rá, mindenki tudja, miről van szó, az oldalak 80%-a arany.
A Molyon:
Eteti magát, azt hiszem, ez a megfelelő kifejezés.
Valamivel több az amerikai tökösség és a jól ismert nemzeti sztereotípiákra való támaszkodás, mint ahogy én szeretem, a katonanyilatkozatokból meg egy-kettőt ki lehetett volna szerkeszteni (értem én, hogy háború, de ezek nyelvezetileg annyira hasonlóak, hogy hamar összemosódnak az olvasóban).
És tényleg nem zombiregény, hanem egy furmányos ötlet a harmadik világháború elbeszéléséhez. Az oral history-forma is nagyon jó döntés volt, nekem legalábbis bejött.

Indrek Hargla: Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-Templom rejtélye
A NYEST nevű popnyelvészeti oldalon akadtam bele az ajánlóba, ÉSZT KRIMI, EMBER, még jó, hogy rögtön elolvastam, nem is bántam meg. Pedig megint egy hóttigénytelen atomspúr kiadásról van szó, a címlapfestménytől a papírminőségig, quo usque tandem abutere, Metropolis Media!, csak akkor adjátok karácsonyi ajándékba, ha jövőre használt fogkefét akartok viszont, szerencsére a fordítással nem volt baj, nem mintha tudnám, milyen az észt eredeti, ehhez nem osztottak nekem elég. ..., ömmm, hát igen, azt.
Azoknak, akik A rózsa nevét nem elsősorban a tomista hablatyolás miatt szerették. (Jelen!) És még magyar vonatkozása is van, nem mondom meg, mi, olvassátok el az utószót.
Moly:
Kalózok, lovagok, egy félrevezetően bőbeszédű patikus és rengeteg mindenféle SÖR. És kimondottan üdítő, hogy nem angolszász terepen játszódik. Jöhetne a sorozat többi része is.

+1,
mert min. évi egy Simenon elengedhetetlen az olvasói szervezet fitten tartásához (nem beszélve arról, hogy a simenonok még a leghelytakarékosabb - űrmérték max. 1 liter - ridikülbe is beférnek, ilyen a tökéletes BKV-olvasmány), most legyen mondjuk ez:

Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte
Moly:
Kees Popinga (kényszerűségből) leveti magáról a polgári társadalom kötelezettségeinek láncait – és élvezi!
Ajánlom mindenkinek, aki valaha is elvesztette az állását, és megfordult a fejében, hogy többet nem áll a futószalag mellé.

Ó, igen, ilyen fölháborítóan mainstream az ízlésem, de ki vagyok én, hogy a nemzet ízlésgárdistája címre törjek.

hétfő

Kitalálós - advent 2. hetében is

Játék, ahol Agave krimik első passzusait meghallgatva (ravaszul eltorzítottam ám az árulkodó neveket bennük), kitalálhatod a regényt, és nyerhetsz 5 Agave krimiből egyet. (Tippelni itt kell: www.facebook.com/barathkatalinkonyvek
Ez pl. a mai feladvány:



szombat

Az áldozat javában gépelt, amikor...

Az semmi, hogy javában írom a negyedik Dávid Veron-történetet, de lassan kezdek belejönni is. Ami persze nem jelenti, hogy ne találnám az idő nagyobbik részében borzalmasnak, amit eddig írtam, ezt viszont már megszoktam, általában addig tart, amíg a történet feléhez nem érek.
Önfegyelmi okokból nem a saját íróasztalomnál írok, hanem MUTATOM, hol:

Drukkoljatok, hogy ne keverjem Veront valami bődületes marhaságba - bár az már most biztosnak látszik, hogy ezúttal több ponton is szokatlan fordulatok fognak bekövetkezni... (folyt. köv.!)

Ó, és persze ha van pár ráérő percetek, gyertek ide regényekre tippelni egész adventben!

hétfő

JÁTÉK - 2. krimifeladvány

Még mindig egy könnyű, bemelegítő gyakorlat!
Ez is egy régi agavés példány a polcomon, annyira, hogy azóta már második kiadása is lett. Tippeld meg a Facebookon kommentben, melyik szerzőről és könyvről van szó, és nyerj egyet az 5 ajándékkrimiből.

vasárnap

Első feladvány