Az utolsó bejegyzés óta leesett az első hó, aztán elolvadt, aztán leesett a második is, gyerekek születtek, fenyőfák haltak meg.
Illetőleg az is történt még időközben, hogy A fekete zongora folytatása egy nyolcoldalas vázlatból, 20-30 átrágott történészi műből és kordokumentumból (Krúdytól az 1911-es BKV menetrendig, ami természetesen nem BKV menetrend volt, de ennek a bővebb taglalását engedelmeddel átugrom) regénnyé kezdett nőni, és bár sajnos nem holnap lesz az a nap, amikor a pont a történet végére kerül, a fény, amivel a belső rabszolgahajcsár a műszak végét jelzi, már pislákolni látszik a távolban.
Annyit elárulhatok (sőt, itt már el is árultam), hogy a folytatás csaknem egy évvel az előző történet után játszódik. Természetesen ismét Dávid Veron körül forognak az események (pontosabban szólva ő forog az események körül szokása szerint), aki A Nő c. lap zöldfülű munkatársa. Veron barátnője és feljebbvalója, az előző kötet végi novellában is felbukkanó Argyelán Mara révén kerül kapcsolatba egy gyerekrablási esettel, ami igencsak közelről érinti mindkettejüket. A mi főhősnőnk persze nem lenne az, aki, ha nem vágná sutba azonnal újságírói karrierjét, és nem loholna (szinte) gondolkodás nélkül a tettes után, még akkor is, ha a nyomok olyan messzire vezetnek, mint Balatonfüred vagy a divatos adriai üdülőhely, Abbázia. No és persze mindeközben új férfiismerősre is szert tesz, aki melléje szegődik a nyomozás során, és nyilván eszemben sincs megmondani, milyen szándékból és milyen kimenetellel.
No és ha valaha is irigyelted azt a folyamatot, ami egy regény írását jelenti, most szólok, hogy az érintett hónapokra érdemes elfelejtened először a "magánélet", az "olvasás", az "alvás" szavakat, később a "beszéd" és "gondolkodás", valamint a "való élet" kifejezéseket is, mert ezek azok a mellékes tevékenységek, amivel NEM fogsz időt tölteni. (Ne vedd ezt nyafogásnak, mert persze akadnak élvezetes pillanatok is, csak mindet eltakarja az a Csomolungma, ami a még megírandó fordulatokból, helyszínekből, párbeszédekből tornyosul előtted.)
Jelenleg ebben a kissé háborodott, furcsa, idegen, elszigetelődött állapotban élek, és ha esetleg a "hajrá"-n kívül esetleg eszedbe jut bármi biztató, meg ne próbáld elhallgatni.
