És a földalatti vasút! Ugyan tapasztaltam én már egyet s mást, voltam tanúja kegyetlen gyilkosságoknak, kerültem közelébe félelmetes gaztevőknek (bár feledni tudnám azt a zongorás esetet!), ez a föld alá temetett villámsebes vonat még engem is elkápráztat. Nagy szerencse, hogy a "Nő és a társadalom", hová egy nap még, s munkába megyek, alig valami távolságra van lakásomtól, különben szüntelen rettegés töltene el, hogy használnom kell ezt az acélos zajjal futó találmányt. Habár az állomáshely, hol alá kell szállni, mint a Danténak a pokolba, igen tetszetős.
Hogy hol vettem lakást?
A különös, nyolcszögletű, ezért Octogonnak nevezett tér egyik szép új építményében. Sterlitz Mara, ki helyettesen vezeti a Nő-újságot, igen kedvesen a pártfogásába vett, és elintézte, hogy az ő lakásától elkülönített kicsiny szoba-konyhás bérleménybe költözhessek. Lakbért sem igen kell fizetnem, míg magasabb polcra nem segít a sors az újságnál. A reggeliért fizetek csupán, mit a lakás alatt üzemelő Nicoletti nevű kávéházban veszek meg nap mint nap. Hogy a Nicolettiben fogyaszthatom a vajas kiflit és a tejeskávét, annak különös örömet ád, hogy bámész tekintetemet az átaljában nyüzsgő nevezetes Abbázia kávéházra vethetem.
Ó, az Abbázia! Megannyiszor olvastam ezen intézmény nevét Az Estben s más lapokban. Lesem is, hogy hírneves férfiak, politicusok s kiváltképp ihletett írók mutassák arcukat odaát. Csakhogy rádöbbentem a minap, hogy még nem láttam e férfiakat sosem, s így nem is ismerhetem meg őket. No de majd megkérem Marát, ujjával jelölje meg a távolságból a nagy nevek tulajdonosait.
(E pillanatban kopogtatott be Mara cselédje, Lidi, kezében egy levéllel. Annuska írt!)
Az Oktogon a földalatti állomásával
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése